Az élet olyan, mint egy hosszú utazás. E korántsem eredeti gondolat azt a következtetést hozza magával, hogy az út során számtalan útitársunk is lesz, akik hosszabb-rövidebb szakaszban velünk tartanak – segítenek, vagy épp hátráltatnak minket, boldoggá tesznek, vagy épp ellenkezőleg. Sokan, akiktől nem áll távol a spirituális gondolkodás, úgy hiszik, hogy ezek a találkozások és utazások egyáltalán nem a véletlen művei, és mindenkinek megvan a saját maga célja a mi életünkre vonatkozóan. A pszichológusok szerint 5 olyan személyiségtípus van, akiket mindenki bevonz az életébe – tőlük sokat tanulhatunk, és fejlődhetünk általuk.
Az ideális az lenne, ha a találkozás első pillanataiban felfedeznénk ezeknek az embereknek az értékét, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbbször csak később jövünk rá a fontosságukra. Az első típus, akivel garantáltan mindenki találkozik, -és akkor vagyunk szerencsések, ha ez a tábor a leggazdagabb- azok a személyek, akik nemcsak rövid ideig utaznak velünk, de velünk maradnak hosszú-hosszú évekig. Ide sorolhatjuk a családtagokat, de a legjobb barátainkat is. Ezen emberek örülnek a legjobban az eltért céljaink és sikereink láttán, ők azok, akik kérdés nélkül támogatnak és segítenek, ha beütött a krach. Ők azok, akikkel mindig akad beszédtéma, akikre mindig van idő – akiket valóban feltétel nélkül szeretünk.
Vannak aztán a roppant emlékezetes, nagy találkozások, amikor azonnal érezzük a másikról, egy hullámhosszon vagyunk. Mégis, ezek az emberek nem kísérnek végig minket az életen, csak egy kis szakaszban utaznak velünk, ám az együtt töltött idő minőségi és igazán értékes. Ilyen kapcsolat lehet például a tanuló és a tanár között, munkatársak között, de ide soroljuk azokat a régi iskolai barátokat is, akikről azt gondoltuk, örökké tart majd a kapcsolat, mégis, a felnőttlét küszöbén más-más útra léptünk rá. Sőt, a régi nagy szerelmek is ezt a második tábort gazdagítják, hiszen, ha ők nincsenek, talán a mi személyiségünk sem úgy alakul, ahogy végül is alakult. A harmadik típusba azok a személyek tartoznak, akiknek a célja az, hogy emlékeztessenek minket valamire.
A gyerekkorban szőtt nagy álmok, a tiniévek nagy fogadalmai talán a felnőtt élet örökösen stresszes légkörében megcsorbultak a szépségükben, sőt, az is könnyen előfordulhat, hogy mi magunk olyan személyekké váltunk, akiket a múltbeli énünk mélyen élítélt volna. Az élet, vagy nevezzük inkább a sorsnak, néha küld nekünk egy-két olyan embert, aki arra emlékeztet, hogyan gondolkodtunk korábban, milyen volt a világszemléletünk. Ha észrevesszük ezeket a személyeket, befelé reflektálva és elmerengve a belső tulajdonságainkon könnyebben rátalálunk a békére – és saját magunkra is.
A szerelem az egyik legszebb emberi érzés. Szinte nincs is olyan személy, aki ne lett volna már egyszer szerelmes az életében – és itt teljesen mindegy, hogy beteljesült vagy plátói szerelemről van szó. Szerelmesnek lenni jó, még akkor is, ha épp nem az. E kissé magának ellentmondó kijelentés azért állja meg a helyét, mert lehetséges, hogy a fájdalmas és hosszú szakítás után tanulunk valami olyat, ami nélkülözhetetlen értékű az életben.
Éppen ezért a szerelmeink is tanítanak és fejlesztenek minket, még abban az esetben is, ha keserű csalódás a kapcsolat vége. Végül, utolsó helyre sorolt személyiségtípusként garantáltan találkozunk a toxikus emberekkel is. Őket nevezi a köznyelv energiavámpírnak. Találó ez a kifejezés, ugyanis a szóban forgó személyiségek egyik éltető eleme, ha lecsapolhatják a hozzájuk közel álló emberek boldogságát.
A közelükben energiátlannak és boldogtalannak érezzük magunkat. Sajnos a toxikus emberek gyakran manipulatívak is, így nincs kizárva, hogy akár közelebbi kapcsolatot is teremtünk velük, hiszen elhitetik velünk, hogy erre van szükségünk. Abban az esetben viszont, ha rájövünk, a barátunk vagy a párunk egyike az energiavámpírok képviselőinek, szakítsunk meg vele minden kapcsolatot, hiszen a tapasztalat is azt mutatja, az ilyen személy sosem tud megváltozni, viszont ügyesen leránt minket a saját szintjére.
