A nemek közötti megkülönböztetés, bár már egy ideje csillapodott annak ereje, sajnos még mindig ugyanúgy jelen van a társadalmunkban. Jeles példa erre a gyermekvállalás kérdése. Manapság egyébként szinte már mozgalommá nőtte ki magát az úgynevezett „child-free” életmód, aminek a lényege röviden az, hogy a házasságban vagy párkapcsolatban élő felek nem kívánnak gyermeket nemzeni. Ennek rengeteg oka lehet a pénzhiánytól kezdve, a túl nagy ökológiai lábnyomon keresztül egészen a karrier fontosságáig bármi.
Ugyanakkor azzal, ha egy férfi hangoztatja azt, hogy nem szeretne gyereket, az emberek legtöbbjének nincs semmi baja, míg, ha egy hölgy teszi ugyanezt, a nyakába szakad a negatív társadalmi kritika. Mit mondanak arra a nőre, aki nem szeretne gyereket? Nos, a finomabb vélemények szerint a szóban forgó nő önző, és/vagy karrierista, nem képes önmagán kívül másra gondolni és a többi, és a többi. Milyen véleménnyel viseltetnek arról a férfiról, akinek ugyanez a véleménye? Általánosságban kijelenthető, hogy a nagy ítélkezők a teremtés koronáit egy vállrándítással elintézik, hiszen „valószínűleg megvan annak az oka, ha egy pasi nem akar gyereket.”
E ponton nem szeretnénk belemenni a férfi-nő különbségek boncolgatásába, a férfi-központú társadalom által adott visszajelzésekre a két nem ugyanazon véleményét illetően- ez majd (talán) egy másik cikkünk témája lesz. Mostani írásunkban azt vesézzük inkább ki, mi vezet odáig, amikor egy férfi azt mondja, nem akar gyereket. Nos, az okok között első helyen áll a szóban forgó fél által tapasztalt rossz példa. Ha a gyerekkorban kissrácként őt rossz élmények érték, esetleg apa nélkül kellett felnőnie, érthető, ha felnőttként nem tudja, hogyan kezelje az adott feladatot. Többen a túlzott felelősségtudatuknak köszönhetően nem szeretnének létrehozni egy újabb generációt. Tegyük a szívünkre a kezünket, a jelenlegi politikai, ökológia és gazdasági helyzet nem a legrózsásabb.
A babák rengeteg törődést igényelnek, és sok-sok pénzt is. Az ilyen hektikus időszakokban azt sem tudjuk, mit hoz a holnap, azzal pedig végképp nem vagyunk tisztában, mi lesz egy-két év múlva. Érthető, ha valaki nem szeretné bevállalni ezt a nagy felelősséggel járó projektet, mondván, nem szeretné, ha az élete értelme, a gyermeke e világ hányattatásai között nőne fel. Végül, de nem utolsó sorban, beszéljünk kicsit azokról is, akik a függetlenségüket nem szeretnék beáldozni a csemete-nevelés oltárán. Vitatható-e ez az álláspont? Az igazság az, hogy ezt nincs jogunk eldönteni, hiszen mindenki a maga életének a kovácsa. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy egyáltalán nincs jogunk pálcát törni annak a személynek a feje fölött, aki nem kíván szülő lenni- nemtől függetlenül!
