Az őrülteket és a zseniket csupán egy hajszál választja el, tartja az ismert mondás. Ha kicsit visszanézünk a múltban, különösen igaznak vélhetjük e kijelentést, hiszen úgy tűnik, számos híres és hírhedt történelmi alaknak voltak gondja a mentális egészségével. Ha mentálisan egészégesek vagyunk, az akadályokat is könnyebbe vesszük, kiegyensúlyozottan lavírozunk az élet útvesztőjében, és több-kevésbe nyugalomban élünk. Az a személy, aki mentálisan egészséges, stabil lábakkal áll a földön, nincsenek nagy kilengései – és talán emiatt közelebb is áll a középszerhez, állítja az egyik legújabb amerikai kutatás.
Ezt a feltételezést egyébként a múlt jelentős személyiségeivel is ábrázolják – lássuk, kik is voltak ők! A nagy francia-angol 100 éves háború függetlenségi élharcosa, Jeanne d ’Arc, avagy az orléans-i szűz például bizonyítottan epilepsziától szenvedett- talán ezért vélhette úgy, hogy a szentek, illetve Isten szól hozzá, és ruházza fel a népe szabadságáért vívott harchoz szükséges erővel. A halántéklebenyi epilepszia rohamokkal jár, amelynek a kezdeti szakaszában a beteg nagy boldogságot érez, és hallucinálni kezd.
A franciák kedvenc harcos amazonja valószínűleg e rohamok alatt hallhatta meg a fentiek útbaigazítását, amelynek alapján kívánta kiszakítani a népét a zsarnok angolok béklyója alól. Egyébként magát az epilepsziát az ókorban szent állapotként kezelték, a már említett hallucinációk miatt – hiszen úgy véltek, ez egyfajta út Isten és az egyszerű halandók között. Azokat, akiknek rendszeresen voltak látomásaik, a sors kegyeltjeinek vélték, és nagy tiszteletben tartották. Ha hihetünk a feltételezésnek, Julius Caesar és Szent Pál is e betegségben szenvedtek.
Az epilepszia azonban nemcsak a prófétákat vagy az uralkodókat sújtotta, de az irodalom nagy alakjait is, mint például Dante, Dickens és Dosztojevszkij. Dickens-et egyébként is fura figurának tartották a kortársai, és azt állították, az művész a mentális egészségnek sajnos a közelében sem járt soha- állítólag depresszióban szenvedett, és szó szerint kiírta magából a szorongást. Ahogy a regény duzzadt, úgy lett az íróóriás is egyre jobban – ez a tulajdonság pedig a mániás depressziósok sajátja. Az amerikai polgárháború, az Észak és Dél nagy harcának jeles alakja, Lincoln is depressziós volt.
A kortársai szerint Lincoln sokszor annyira rosszul volt, hogy egy-egy tanácskozás vagy politikai gyűlés után alig tudott talpon maradni a rajta eluralkodó rossz közérzet miatt. A mentális egészséget Beethoven is csak hírből ismerte, csakúgy, mint sokak kedvenc írója Hemingway, aki bizonyítottan bipoláris betegségben szenvedett. A bipoláris személyiségzavar egyébként nemcsak a múltban szedte az áldozatait, a híres rockzenész, a Nirvana karcos hangú, zseniális énekese, Kurt Cobain is e rendellenességgel élte le rövid életét – aminek végül is saját kezével vetett véget.
Az említett zavar és a mániás depresszió kombinációjának a hatása arra sarkallja a beteget, hogy alkosson, vég nélkül, megállás nélkül, addig, amíg el nem éri az önkifejezés legmagasabb szintjét. Amint ez megtörténik, a delikvens fél mély apátiába zuhan, a közérzete rohamosan romlik, szorongás gyötri, és sokszor még az öngyilkosság is eszébe jut- tökéletes példa erre Churchill, aki a nagy beszédei után bevallottan el-elgondolkodott az öngyilkosságon.
Egyébként sokan azt gondolják, hogy e jeles alakok nem is lehettek volna mentálisan egészségesek, hiszen, ha azok lettek volna, a kreativitásuk és az egyedi látásmódjuk sem fejlődhetett volna ki. Így vagy úgy, a személyiségzavar és a lelki eredetű betegségek e nagy emberek társául szegődtek, akik ők a kreatív alkotásban és az önkifejezésben látták a kiutat – amiért mi nem lehetünk elég hálásak nekik!
