Viszlát, hagyományos krumpli – Istenhozott édesburgonya?

Bátran kijelenthetjük, hogy a világ, amelyben élünk, a diétától, az ideális testsúly hajszolásától és a sanyargató fogyókúráktól megszállott hely. Ahhoz, hogy erre rájöhessünk, elég csak kicsit a neten vagy az újságok hasábjain böngészgetni, hiszen minden harmadik, negyedik cikk arról szól, hogyan fogyjunk le, hogyan tökéletesítsük magunkat – hogyan legyünk egészségesek. A sok szabad-nemszabad versenyfutásában a társadalom kivetett magából néhány ételt, amelyre rásütötte a bélyeget: az ördögtől való. Tökéletes példa erre a fehérkenyér. Azt már a hároméves is tudja, hogy anya azért nem eszik kenyeret az ebédjéhez vagy a vacsorájához, mert hizlal. Úgy néz ki, a soron következő „megbélyegzett” tápanyag a hagyományos burgonya lett.

Nos, sokan, akik el sem tudják képzelni az életüket krumpli nélkül, úgy gondolják, ha már hagyományos burgonyát nem, legalább annak kistestvérét, az édesburgonyát minden lelkiismeret-furdalás nélkül fogyaszthatják. Vajon ez igaz? Valóban annyival egészségesebb lenne az édes, mint a hagyományos? Jelen cikkünkben ennek jártunk utána. Talán azt gondolhatnánk elsőre, hogy mindkét zöldségnek azonosak az „ősei”, hiszen a „krumpli az krumpli” elvén, valóban nagyon hasonlítanak egymásra. A valóságban máshogy áll a helyzet, már ami a hovatartozást illeti. Nem meglepő, hogy a burgonya a burgonyafélék családjába tartozik, míg az édesburgonya a szulákfélék listáját gazdagítja.

A különböző növényi család mindkét sarja tartalmaz olyan tápanyagokat, amelyekre az egészségesen fejlődő szervezetnek szüksége van, viszont az már egészen más tészta, hogyan hatnak a vércukorszintünkre. Egyébként magának a két zöldségnek a fogyasztásában is van egy radikális különbség: az édesburgonyának nemcsak a gumóját, de a levelét is megehetjük, míg a hagyományos társának csak a gumóját javasolt fogyasztani – hiszen annak további része mérgező. Most talán csalódást okozunk azoknak az olvasóinknak, akik úgy hiszik, a hagyományos krumpli jobban hizlal, hiszen bizonyított tény, hogy a két gumós zöldség szénhidrát tartalma nagyjából ugyanaz. Az igazi nagy különbséget a glikémiás index háza táján kell keresni, hiszen az édes zöldségnél markánsan alacsonyabb ez a szám, mint a hagyományos krumplinál.

Éppen ezért, ha valaki az egészséges életmód rögös ösvényére lép, a krumpli fogyasztásában is radikálist változtat. A cukorbetegségben szenvedőknek például nem is opció, hogy melyik zöldség kerüljön a tányérjukra. Az igazság viszont az, ha tényleg nem önsanyargatásban utazunk, a krumpli bármelyik típusát fogyaszthatjuk mértékkel, a lényeg ugyanis nem magában a zöldségben van, hanem annak elkészítési módjában. Szóval azok, akik már előre örültek a nem hizlaló sült édesburgonyának, most keményet csalódnak – a jó hír viszont az, hogy a krumpli szerencsére főzve is nagyon finom. Az pedig már igazán csak hab a tortán, hogy a daganatos megbetegedések megelőzésében is hatékonyan besegít a szervezetünknek.

Hasonló bejegyzések

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás