Mit keres a cica a fénymásolón? – avagy háziállatok a munkahelyen

A kiskedvenceink, a háziállatok hihetetlenül ügyesek veszik az akadályokat, már ami a kedélyállapotunk felderítését illeti. Bizony, elég csak arra gondolni, milyen hatást kelt a lelkünkben, ha a kanapén szomorúan gubbasztva a kiscicánk vagy kutyusunk –némi simogatás reményében- az ölünkbe kucorodik. A felelősségteljes gazdiknak nem kell magyarázni azt az érzést, ami a hosszú évek óta mellettünk élő kedvenc és a tulajdonosa között van – sem azt a szívbemarkoló pillanatot, amikor reggel a munkahelyünkre indulva ott kell hagynunk az állatkánkat a lakásban.

Magyarországon még nem, viszont Amerikában már egyre elterjedtebb az a lehetőség, amelynek köszönhetően a gazdik magukkal vihetik a háziállatukat a munkába. Miért? Nos, mert egyre többen jönnek rá, a kiskedvenc milyen gyorsan és hatékonyan oldja a stresszt – és lássuk be, az van az életünkben bőven, munkahelytől függetlenül is. Sőt, a kutatások során az is kiderült, hogy a munkahelyre vitt cica vagy kutya segít az összpontosításban– ezáltal persze javul a teljesítőképesség is. A produktivitás növekedése pedig arányosan emeli meg az eladási mutatókat, ami minden cégvezető álma.

A kis szőrmókok a csapatépítésben is párjukat ritkítják. Az állatok egyébként kiválóan operálnak szociális összekötőként, gondoljunk csak a kutyasétáltatásra. Az utcán vezetve a kedvencünket számtalan idegen ember mosolyog ránk, sőt a bátrabb kutyatulajdonosok nem restek megszólítani sem, érdeklődve a pórázon tartott aranyos kutyusról. Miért lenne ez máshogyan a munkahelyen? Talán épp az ennivaló cica lesz az összekötő köztünk és a kolléga között, akivel eddig még nem állt módunkban közelebbről megismerkedni.

Mivel a kiskedvenc általánosan fokozza a jó hangulatot, nem lesz nehezünkre a beszélgetés és a közösen végzett projektek megtárgyalása sem. Az pedig senkinek sem meglepő, hogy a jó közérzet hatalmas szerepet játszik az egészséges szervezet szempontjából – aki pedig egészséges, az többet is tud dolgozni. Végül, de korántsem utolsó sorban, nemcsak a gazdinak, de az állatnak is jót tesz, ha nem kell otthon kuksolnia, míg tart a hosszú munkanap. A tudósok állítása szerint nemcsak az apró gyerekeket fogja el a szeparációs szorongás, ha a szülő nincs jelen, de a háziállatok is. Ennek tudatában pedig igazán egészséges mindkét fél számára, ha nem kell 8-10 órát egymástól külön tölteniük azoknak, akik élvezik a másik társaságát. Persze ahhoz, hogy minden flottul működjön, elengedhetetlenül fontos a kiskedvenc megfelelő idomítása is, már ami a higiéniás szokásokat és a „jóneveltséget” illeti.

Hasonló bejegyzések

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás