Az égéssérült gyermekek gyógyítása mellett a rehabilitáció a legnehezebb, amelyre a Bethesda Kórházban is komoly hangsúlyt fektetnek. Egy új kezdeményezés látott napvilágot, amelynek keretén belül egy 10 fős Anyaotthon megvalósítása a cél, hogy a sérült gyermekek együtt lehessenek édesanyjukkal, így biztonságban gyógyulhassanak.
A Bethesda Kórház szakemberei úttörő szerepet vállalnak az égéssérült gyermekek testi és lelki rehabilitációjában is, mert az utógondozás talán a legnehezebb feladat. Az utógondozás több évig is eltarthat és ezalatt folyamatosan nyomon kell követni a gyermekek testi és lelki állapotát egyaránt.
Gyermeknap alkalmából is egy kis játékajándékozásra került sor egy kórházi ambulancián, ahol a kis betegek mosolya volt a legnagyobb fizetség.
2014. május 22 és szeptember 9. között, akik Zewa Kids terméket vásárolnak valamely Interspar áruházban, 50 Ft-ot adományoznak a Bethesda Kórház Alapítványnak az Anyaotthon létrehozására.
Össze kell fognunk egy nemes cél elérése érdekében, mert a kis betegek megérdemlik a megfelelő körülményeket a gyógyulásra.