Az interneten sokszor olvashatunk olyan diétákról és fogyókúrákról, amelyek a csodával határos módon nagyon rövid időn belüli változással kecsegtetik a plusz kilóiktól megszabadulni vágyó személyeket. Az igazság az, hogy ezek a módszerek a legtöbbször a „humbug” kategóriába tartoznak, ám, ha kitartóan keresgetünk és utánajárunk a dolgoknak, megtalálhatjuk azokat a hatásos módszereket is, amelyeket követve már rövidtávon igen látványos eredményeket érhetünk el. Mi összeszedtünk néhány olyan praktikus módszert, amelyekkel akár már 10 napon belül is lefaraghatunk a fránya feleslegből.
Az életmódváltás ott kezdődik, hogy az elme szintjén elhatározzuk, jobbá és egészségesebbé szeretnénk válni. Az első, amit meg kell reformálni, az étrendünk. Igyekezzünk mellőzni a tojás és a zsíros húsok fogyasztását, ehelyett inkább adjunk a napi menühöz minél több gyümölcsöt és zöldséget. A grapefruit például remek komponense az egészséges diétának, hiszen rendszeres fogyasztásával szó szerint leégethetjük a nem túl esztétikus zsírpárnák legnagyobb részét. A szakemberek azt javasolják, azoknak, akik fogyni szeretnének, hogy óvakodjanak a túlzott nátrium-beviteltől is.
A nátrium visszatartja a vizet, ami, amellett, hogy kellemetlen felfúvódós-érzéssel töltei el az embert, a fogyást is gátolja. Miben van sok nátrium? A sóban, a sajtban, a különféle kukoricadarákban- ezeket a termékeket érdemes tiltólistára tenni. Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az egészséges szervezetnek szüksége van nátriumra, de ezt igyekezzünk a természet ajándékaiból pótolni, mint például a fincsi és hasznos leveles zöldségek, úgymint a káposzta vagy a saláta. Óvakodjunk a túlzott édesség fogyasztástól is, de legfőképpen a cukros italokat és a gyorsételeket iktassuk ki az étrendünkből. Sokszor lehet arról olvasni, mennyire fontos a rendszeres vízfogyasztás napi szinten.
Ez különösen igaz azokra a napokra, amikor diétázunk. Az említett 10 napos fogyókúra keretein belül nem ihatunk másat, csak tiszta, szénsavmentes vizet- tilos tehát az alkohol és az üdítőital is. A vízfogyasztásnál egyébként keresve sem találhatnánk jobb méregtelenítő programot, de emellett számos más előnye is van annak, ha a poharunkat kristálytiszta vízzel töltjük meg, például hatékonyan javul az anyagcserénk is. Végül, de nem utolsó sorban a 10 napos diéta során nem hanyagolhatjuk el a mozgást sem. A szervezetünknek ahhoz, hogy egészséges és fitt legyen, szüksége van rendszeres testmozgásra. A jó hír az, hogy ez a gyakorlat lehet bármi, ami közel áll hozzánk: futás, parki séta, izzasztó zumba, jóga vagy fitnesz – a választás a mi kezünkben van.