Kivel énekelt Antal Tímea?


Forrás: RTL Klub

Mint ahogy a többi versenyző, ez a lány is énekelt duettet, méghozzá az egyik fiú versenytársával együtt. Antal Tímea duett partnerével igazán jó teljesítményt nyújtott a színpadon, ami miatt biztosan minden néző jól érezte magát, még a tévé előtt is. Kétségtelen tény, hogy ez a lány tele van energiával, hiszen ezt több mentortól is hallhattuk már. Antal Tímea megmutatta mentorának azt, hogy honnan is van ilyen sok energiája, hiszen elvitte a mentorát egy táncházba. Természetesen mentora nem táncolt, így csak Antal Tímea táncolt. A lány igazán jól érezte magát, és így ismét felszabadultan állt a színpadra. Az előadásán láthattuk azt, hogy igazán jól érzi magát a színpadon, és szeret ott állni és énekelni. A következő adásban ismét láthatjuk majd énekelni, hiszen a nézők elég szavazatot küldtek rá is, így a következő adásban is énekelni fog. A következő adásból az is ki fog derülni, hogy ki lesz az a négy ember, aki bejut a legjobb négy közé, és akik közül kiderül majd, hogy ki lesz az az egy ember, aki majd megnyeri a tehetségkutatót.

Hasonló bejegyzések

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás