Sok néző számára feltűnt már ez a lány is, hiszen igazán különleges személyről van szó. Az adásokban mindig jó műsorokat nyújt, azonban sokak gondolják úgy, hogy a lánynak más stílust is elő kellene adnia. Csobot Adél jellemző stílusa már az első adásban meghatározta azt, hogy a lánynak milyen slágerek állnak jól. Azonban mostanra a mentorok egy másik stílust is szeretnének tőle hallani. A nézők természetesen most is továbbjutatták a lányt, így a következő adásban láthatjuk, hogy mentorával ugyanazt a stílust fogják követni, vagy esetleg más produkciót fog nyújtani a lány. Mivel a nézők elég szavazatot küldtek a versenyzőre, így biztosan elégedettek azzal a teljesítménnyel, amelyet a következő adásban is nyújtani fog. Érdemes követni a versenyt, hiszen egyre több helyzetben láthatjuk a versenyzőket, és egyre több mindent tudhatunk meg róluk. A verseny követése során azt is láthatjuk, hogy a műsor végére mennyit fejlődtek a versenyzők. A műsor egészen december végéig fog tartani, így még sokáig nézhetjük majd hétvégenként.
Milyen versenyző Csobot Adél?
2012-11-06