A stressz és az elhízás kapcsolata

Néhány évtizeddel ezelőtt még mindenki úgy gondolta, a stresszes életmód fogyasztó hatással is bír. Egyébként tényleg van ebben némi ráció, hiszen, ha idegesen vagyunk, nem kívánunk enni. Az igazság viszont az, hogy rengeteg ember épp ellenkezőleg éli meg az idegeskedést: ahhoz, hogy csökkentse a feszültséget, plusz tevékenységre, kellemes „vibe”-ra van szüksége – s mi lehetne a kellemesebb a kedvenc nassolnivalónknál? A legújabb kutatások azt is bebizonyították, akadnak olyan munkahelyek is szép számmal, amelyek gyakorlatilag előre borítékolják a kilók gyarapodását.

Mi most összeszedtük ezeket a „veszélyes” munkaköröket – eláruljuk, vannak között valóban meglepők is. A már említett amerikai kutatás dobogós helyezettje az ülő munkát végző utazási ügynök. A szóban forgó alkalmazottak duplán is ki vannak téve a veszélynek, hiszen folyamatos stressz az életük, mindig jókedvet kell erőltetniük magukra, emellett pedig keveset mozognak a munkájukból kifolyólag. Ugyanúgy rizikós szakma az ügyvédkedés is. Az ügyvédi állás tipikusan abba a kategóriába tartozik, ahol a munkások iszonyatos nyomás alatt vannak, és rengeteg taszító, kellemetlen dologgal találkoznak nap, mint nap.

Ezt a fajta negatív hatást muszáj kiküszöbölni a nap végén, ami többnyire zsíros, laktató – és egészségtelen- vacsorákban merül ki. A tanári állás szintén elősegíti az elhízást. Gondoljunk csak bele! Mit csinál egy tanár? – mármint azon kívül, hogy megpróbál értelmet csempészni a kis nebulók fejébe. Adminisztrál, dolgozatokat javít, óravázlatot készít – mindezt természetesen ülve. De egyébként ugyanebbe a csoportba tartoznak a tudósok vagy a művészek is, sőt, számukra még relevánsabb a kockázat, hiszen a napirendjük nem kötött, így akkor étkeznek, amikor éppen ráérnek- akár hajnal kettőkor is.

A manapság oly nagy népszerűségnek örvendő informatika is a veszély-zónába tartozik, ha már a munkahelyi elhízásról beszélünk. A számítógép előtt görnyedő programozó például nemcsak azt hagyja figyelmen kívül, hogy mikor mozgatta meg utoljára az elgémberedett izmait, de arra sem fókuszál, hogy amit eszik, az egészséges-e vagy sem. Szerencsére egyébként a tudatos odafigyelés mellett sokat alakíthatunk a helyzeten, függetlenül a munkában betöltött pozíciónktól. Álljunk fel rendszeresen a székünkből, és mozogjunk kicsit! Lift helyett válasszuk a kényelmetlenebb, de jóval hatékonyabb lépcsőzést! Kávé helyett inkább igyunk zöldteát, de legalábbis sok-sok vizet. Így kis odafigyeléssel elkerülhetjük az elhízással járó kellemetlenségeket.

Hasonló bejegyzések

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás