Egy átlagos magyar munkahelyen nem átlagos szemlélettel

Munkahely másképp

Munkahely másképp

Egy átlagos munkahelynek tűnt egy átlagos munkakörrel. Én is egy átlagos lány vagyok, átlagos hobbikkal, viszont egy szenvedélyem van és az a környezetvédelem.  Számomra hamar kiderült, hogy még sem egy átlagos helyre csöppentem, mert a kollégáim is nagyon tudatosan élik a mindennapjaikat.

Négy hónappal ezelőtt kerültem a mostani munkahelyemre, titkárnői munkakörbe. Már az elején is feltűnt, hogy csak nagyon indokolt esetben nyomtatunk és azt is újrahasznosított papírra. Viszont később, a kollégák és a munkahelyi szokások megismerésével derült ki számomra, hogy még sem egy mindennapi helyre kerültem.

Minden szemetet szelektíven gyűjtünk. Az egyik srác a csapatban felvállalta, hogy  összegyűjti a használt elemeket mindenkitől (persze otthonról is bevisszük). A műanyag palackokat zsugorítjuk, és úgy kerülnek gyűjtésre. A felgyülemlett papírt a kollégák a gyermekeik óvodai és iskolai papírgyűjtésekor viszik el, hogy a MÉH-be kerüljön. Mivel sok számítógépes alkatrész található munkahelyünkön, az elromlott, már nem használható eszközöket félévente a megfelelő átvételi helyre szállítjuk.

A munkahelyem támogat egy állami gondozottakat (főként sérült gyermekeket) befogadó vidéki intézetet. Összegyűjtjük otthon a már feleslegessé vált ruhaneműket, cipőt, játékokat, konyhai eszközöket és mindent, amit Ők tovább tudnak majd használni. Karácsony előtt nem sokkal leptük meg Őket a csomagokkal.

Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a csapatnak lehetek a tagja, nem csak a munkánkra, hanem a környezetünkre is figyelünk.

https://www.munkatarsaim.hu/badgebadge

Hasonló bejegyzések

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás