Állás-Munka
Nagyon szerencsés helyzetben van az a személy, aki úgy tekint a munkájára, mint a hobbijára, sőt, az is ritkaságszámba megy manapság, ha valaki őszintén szereti a munkáját- ritka, de azért nem annyira, mint az a bizonyos fehér holló. Az igazság az, hogy az átlagember maximum lelkesedik néhanapján azért, amit csinál, de többnyire a pénz motiváló ereje hatja át a reggeljeit, amikor az ébresztő nyivákoló-sípoló hangját elcsitítva nem fekszik vissza az ágyába, hanem nadrágot húz és elindul a betondzsungelen keresztül az irodába/iskolába/vegyeskereskedésbe. Morcos, sokszor elégedetlenkedő főnök, bokros teendők halmaza, határidős munkák, energiavámpír, folyton panaszkodó kollégák – avagy üdv a felnőttek világában!
Az iménti felsorolásból legalább egy jelenség garantáltan az Ön munkahelyén is megtalálható, de ez persze ne ad okot a búsulásra, vagy arra, hogy tollat ragadva azonnal megírjuk a felmondást. Vannak azonban olyan jelek, amelyek arra utalnak, eljött az idő, hogy más vizekre evezve próbáljunk szerencsét. Ez az írás megpróbálta összegezni a szóban forgó jeleket, hogy megkönnyítse a sorsfordító döntést. Nos, az első, csalhatatlan „tünete” a rossz légkörű munkahelynek a „köszönöm” szó hiánya. Furán hangzik? Esetleg bagatellnek? Bármilyen prózai is az ok, mégis sokat mesél szavak nélkül is az elismerés hiányáról. Abban az esetben, ha úgy érzi, mindent megtesz a határidők betartásáért, megfeszített munkatempóba dolgozik, bevállalja a túlórát és kész bármilyen nehéz helyzetbe is beleállni, ennek ellenére mégsincs elismerve az erőfeszítése – nos, ideje átgondolni, hogy a szóban forgó intézmény megérdemli-e egyáltalán, hogy reggel korábban kelljen a kedvéért.
Az a főnök, aki képtelen elismerni az alkalmazottai érdemét, joggal várhatja azok haragját. Az építő jellegű kritika mellett a dicséretnek is hatalmas szerepe van, főleg a motiváció terén. A másik fontos tényező a munkahely elhagyása kapcsán az, ha nem veszik komolyan az ötleteinket. Az iménti szituáció nemcsak demotiváló jelleggel bír, de frusztrálttá is teszi az embert, ami előbb-utóbb fásultságba csap át – fásultságba, amit képtelenek vagyunk a munkahelyen hagyni, cipeljünk magunkkal akár az otthonunkba is, tönkretéve a családdal töltött időt. Szintén biztos jel arra, hogy nem ettől a cégtől fogunk nyugdíjba menni, ha a már említett negatív kritika nem zárt ajtók mögött hangzik el, hanem nyilvánosan, gúnyos szavakkal megtűzdelve.
Ha valóban semmi pozitív hatás nem ér minket a hétköznapjaink során, érdemes elgondolkodni a váltáson, noha minden munkahelyen vannak negatív dolgok, viszont, ha semmi nem okoz örömet, ott a depresszív hangulat sem várat sokat magára. Jótanács: készítsen pro-contra listát a munkahelyén tapasztalható jelenségekről, tegye el azt a listát, és majd csak két-három hét elteltével vegye újra elő. Ha semmi nem változott, akkor valóban itt az idő, hogy szedjük a sátorfánkat. Persze a váltás mindig nehéz és problémákkal teli, viszont, ha mérlegelünk, rájövünk arra, hogy mind hosszú-, mind rövidtávon mi járunk jól! Ahogy a bölcsek és tapasztaltak mondják, az élet túl rövid ahhoz, hogy beleragadjunk egy nemkívánatos, frusztráló és idegőrlő helyzetbe- még akkor is, ha ez történetesen a munkahelyünket takarja.
